2013. december 27., péntek

                              Visszatérés a könyvek világába!

Hosszú idő után úgy érzem újra képes vagyok folytatni blogom írását!
Szeretném fölvenni a fonalat,és megint jobbnál-jobb könyvekről szóló értékelésekkel felbuzdítani a lelkes olvasókat és könyv szeretőket!
Szeretnék bocsánatot kérni-az hosszúra nyúlt eltűnésemért-azoktól akik olvasták blogom,remélem több ilyen hosszú kihagyás többet nem lesz!

Köszönettel,Natália :)

2012. szeptember 6., csütörtök

                      Erin Morgenstern:Éjszakai Cirkusz




„A cirkusz váratlanul érkezik”
A könyvespolcokon


   Nos huh…nem is tudom hol kezdjem...ezt a bejgyzést már korábban meg kellett volna ejtenem,ugyanis mióta kiolvastam a könyvet,már gy másikat is befejeztem,és most még arról is kéne írnom,no de ne higgyétek,hogy emlékeim megkoptak volna.Először is próbálok levegőt venni,mert még mindig a hatása alatt vagyok,és úgy hiszem,hogy nekem aki él-hal,és akinek minden álma hogy cirkuszban játszhasson ez a könyv egy valóra vált álom!Először olvasok könyvet Erin Morgenstern-től de az biztos,hogy soha nem felejtem el,mert egy remek könyvel lepte meg az olvasókat!Ezt a könyvek többek között 2011.április 21.-én a cirkuszok világnapján vettem,egy előadás kezdete előtt,és így utólag visszagondolva,pokoli boldog vagyok,mert amikor olvastam a könyvet olyan volt mintha folyamatosan egy előadást néznék aminek talán soha nem lesz vége.
Úgy érzem ez a könyv tökéletes arra,hogy azok akiknek fenntartásuk van a cirkusszal megszerettessük,és így talán sokan akik ismernek,de mégsem értik függőségem a cirkusz iránt,talán megérthetik!

A könyv borítójának változatai
  A könyv nagyon tetszik,és külsőre is tükrözi azt a titokzatosságot,és azt amit a könyv nyújthat.A borító is nagyon tetszik,és külön öröm még számomra hogy lehet kapni az angol nyelvű változatot is a boltokban,biztos hogy angolul is el fogom olvasni ezek után!Amúgy említettem,hogy a könyvet a cirkusz világnapján április 21.-én vettem és a jegy még az előadásról azóta is megvan,így külön öröm volt mindig ránézni és könyvjelzőként használni a vörös kis szalag mellett!!
Az írónő Erin Morgenstern

A történet zseniális volt Nekem,és teljesen egyedi,ugyanis hiába voltam már annyiszor cirkuszban,vagy mint előadó annyi előadáson túl,ez teljesen egyedi világot mutatott!Tetszett,hogy egy párbajtól,ami szerelembe ment át,lett olyan szép a cirkusz mert amit a két szerelmes párbajnak vélt,attól lett egyedi a cirkusz!
Celia nagyon kedves,és szeretem viszont amit az apjától kap kemény leckék egyszerűen számomra irtózatos.Marco is roppant kedves,és az Ő helyzetét már kicsit jobbnak látom,a történet volt,hogy néha megkavart,meg amikor először olvastam Bailey-ről halvány lila fogalmam sem volt arról Ő vajon mit keres egy ilyen történetben,aztán persze eloszlott a köd,és mondhatom remek volt a befejezése.A réveur-öket is nagyon megszerettem,és előfordulhat,hogy egyszer kétszer még Én is fekete ruhát veszek fől,és hozzá vörös sálat.Chandresh kétségtelenül nagyot alkotott és a másik kedvenc szereplőm Friedrick Stefan Thiessen.Nagyon kíváncsi volnék egy órára amit Nekem készítene,biztos engem is elvarázsolna.A cirkusz meg biztos bekebelezne a varázslatosságával.Ahogy olvastam annyi fantasztikus sátor és látványosság volt,még a lélegzetem is elállt,ugyan ez a valóságban nehezen kivitelezhető,de néhol a Cirque du Soleil jutott az eszembe,amikor olvastam a könyvet.Kissé sajnálom,hogy olyan szomorúan fejeződött be a történet,mármint Celia Marco részéről,de a cirkusz megmenekült,és a lényeg!Az ikrek meg mindig jókedvre derítettek Dixi és Pixi,bár bevallom sokszor megkavartak…aztán persze megjegyeztem,csak eleinte volt nehéz….A múltról is lerántották a leplet és Cukikót is megismerhettük,és egykori ellenfelét,akinek a neve Hinata…amiről Én buta fejemnek elsőre még a Naruto Hinata-ja ugrott be…no comment…Persze,az is nagyon érdekes volt,mármint Cukiko története!

  Egy szó mint száz,varázslatos volt és ezt a könyvet,még a cirkusztól kissé irtózóknak is meleg szívvel ajánlom,mert amit itt kap nem egy hétköznapi előadás!Még az utolsó szó jogán ajánlanék egy videot,egy Cirque du Soleil video-t ami nagyon emlékeztetett az Éjszakai Cirkuszra...amíg olvastam millió és egyszer néztem meg ezt a videot,és remélem nektek is tetszeni fog,és elbűvöl titeket a cirkusz feneketlen lehetőségét,és álmokat feltáró világa!

A csodaszép írónő


„Többé nem vagy biztos abban,hogy a kerítés melyik felén van az álom,és melyiken a valóság.”

2012. augusztus 17., péntek

Liebster award díj


Szabályok:

-akit jelölnek erre a díjra el kell olvasnia miről szól,és megértenie,utána...
-a jelölő minden kérdésére kell válaszolnia
-11 dolgot kell magáról mondania
-11 kérdést kell feltennie a többi jelöltnek
-11 embert meg kell jelölnie és linkelni(értesíteni)
-NINCS visszaadás/visszajelölés!

Nos az első akivel,Én kezdeném eme díjazásnak a próbáját az @Midoriko volna.

@Midoriko kérdései:
1.Hogyan találtatok a Molyra?
-Én a molyra a véletlennek köszönhetően találtam rá.Egy Gena Showalterrel kapcsolatos oldalon találtam rá @Francica elérhetőségére,akivel fölvettem a kapcsolatot,mert láttam Ő is szereti Gena Showalter-t,elkezdtünk levelezni,és Ő mutatta meg Nekem az oldalt,és így regisztráltam 2010.december 31.-én :)

2.Mi vett rá vagy mi okból kezdtetek el blogot írni?
-Nekem már korábban benne volt a fejemben,hogy szeretnék blogot írni,csak kérdés miről,mert sok mindennel foglalkozom,de aztán tavasszal rájöttem írhatnék a könyvekről,így megkértem egy osztálytársam akinek szintén van blogja,segítsen Nekem elkészíteni,egy könyvekről szóló blogot.

3.Csak magyarul,vagy más idegen nyelven is olvastok?
-Nagyon ritkán előfordul,hogy idegen nyelvű könyvet is olvasok.Angolt tanulok így angol nyelvű könyveket olvasok,de igazán megmondom jobban szeretem a magyar könyveket!

4.Van olyan könyvsorozat,amit elkezdtetek olvasni,de az első könyv olyan rossz volt,hogy azt mondtátok nekem ennyi elég volt?Vagy,hogy akármennyire nem tetszett még is folytattátok a sorozatot,mert elvből nem hagytok abba egy könyvsorozatot sem.
-Nem,nem volt ilyen könyvsorozat eddig hála égnek :) Remélem nem is lesz,de a molyon mindenki tudja rólam szerintem,hogy Nekem 90%-ban 5 csillagos értékelésem van,mert minden könyv amit olvasok tetszik :)

5.Egy új könyv vagy könyvsorozat elkezdése előtt megnézitek mások,mit  írnak/gondolnak a könyvekről,vagy lényegtelen mások véleménye?
-Igen meg szoktam nézni,mit írnak mások,csak nem alapozok rájuk.Ugyanis úgy látom lassacskán az utóbbi időben,hogy amikor egy könyvről negatív kritikát írnak,azt agyba-főbe tudják dicsérni,meg pontozni,de ha pozitív akkor az nem jó.Szerintem aki mások véleményére alapoz(ezért bocsánat,egyéni vélemény)kicsit bolond...Lehet annak a másiknak nem tetszik,és megírja hogy:-Ez meg az....De ki tudja hogy Neked,nem fog-e tetszeni?!Mondom elolvasom,de nem alapozok rájuk,inkább elolvasom és megtapasztalom,mert lehet Nekem meg tetszeni fog :)

6.Egy olyan könyv vagy könyvsorozat címe érdekelne,amit egy másik ember ajánlott nektek.
-Igen érdekelne.Mindig nyitott vagyok az ilyenre!

7.Hol szerettek nagyon olvasni?Van egy kis kuckótok otthon,vagy egy pad valahol a városba?
-Én leginkább otthon szeretek olvasni a szobámban,ez egy vicces sztori,de nincs a szobámban az ablakon redőny,és így a napnak van egy járása amit könyvetek.Reggel az ágyon olvasok,aztán ahogy egyre süt beljebb a  úgy vándorolok,de van hogy a földön ülve...úgy a legkényelmesebb.Viszont szeretek metron,villamoson is olvasni,ha éppen olyanom van :)

8.Újonnan vásárolt vagy használt könyveket szerettek jobban olvasni?
-Nekem ez teljesen mindegy...Szeretem az új könyveket,és a használtan vettet,mind a kettőnek megvannak a maga előnye,és szépsége.

9.Szereted másokkal megbeszélni a könyvet amit olvastál?
-Igen szeretem másokkal megbeszélni,amikor elmesélhetem,de persze ezzel szeretném hogy minél többen megismerjék,és megszeressék az olvasást!

10.Van olyan könyvsorozat,aminek bizonyos köteteire már régóta vadászol?Ha igen,melyek ezek a könyvek?
-Igen van méghozzá nem olyan meglepő,Gena Showalter Lords of the Underworld sorozata,magyarul minden eddigi kötete,novellája megvan.Angolul is megvan már pár könyve de hiányos,és így szeretném ezt bepótolni és az egész sorozatot megvenni,vagy valami úton módon hozzájutni!

11.Ajánlj nekem egy könyvet amit szerinted érdemes lenne elolvasnom!
-Nos erre most azt mondom,hogy a legutóbb olvasott könyvemet ajánlom,Erin Morgenstern:Éjszakai Cirkusz című könyvét ajánlom :) És jó olvasást hozzá,ha egyszer eljutsz oda ;)

@Sheila _7 kérdései:
1. Mi volt az első könyv, amit magadtól olvastál?
-Huuuhhaaa na ez egy fogós kérdés....megmondom őszintén,nem tudom...nem emlékszem :D

2. A külföldi vagy magyar írókat részesíted előnyben? Miért azt? 
-Mind a kettőt előnyben részesítem,nem tudnám eldönteni melyiket szeretem jobban,vannak nagyon jó kiváló magyar írok,de vannak külföldi remek írók.Egyik sem tudnám nagyobb előnyben részesíteni mint a másikat.

3. Írsz saját történetet/regényt/novellát/verset/stb… ? 
-Igen írok saját regényt,a Mélység csókja címmel,ezt már egy jó ideje írom,de csak azért mert amikor vannak jó gondolataim akkor tudok hozzátenni,nem tudok egyfolytában csak írni és írni.És verseket is írtam régebben,manapság már kevésbé.

4. Milyen műfajú könyveket kedvelsz leginkább? 
-Erre egyértelmű a válaszom a romantikus regényekért vagyok oda,persze mást is olvasok fantasy-t,krimit,de a legjobban a romantikus regényekért vagyok oda.

5. Ha csak egy könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre, melyik lenne az? 
-Oh anyám ilyen kérdését :D Hát...nem tudom...az a baj,hogy ez megint fogós,és nem tudok erre válaszolni...talán az írót meg tudom határozni,Gena Showalter valamelyik könyvét!

6. Ki a kedvenc íród és miért Ő? 
-Gena Showalter a kedvenc írónőm,és azért mert nagyon sokat adott Nekem a könyvei által,megváltoztatta bizonyos dolgokban a gondolkodásom,és ezt a jobb bokám fölötti tetoválás mindig eszembe juttatja majd!

7. Mi a legnagyobb álmod? 
-A legnagyobb álmom hogy a Cirque du Soleil zsonglőre,atistája legyek...ez az Én álmom!

8. Van olyan köny, amit soha nem olvasnál el? Melyik az és miért? 
-A Kámaszutrával kapcsolatos könyvektől viszolygok egy kicsit....nem azt mondom,hogy soha....csak egy kicsit előtte meg kéne edzenem magam...valahogy nem vágyom arra,hogy könyvek oldalán adjanak tanácsot arról,miként és hogyan csináljam esetleg,ha szeretném alkalmazni....AZT xD Jobban szeretem magam megtapasztalni,és megélni... :D

9. Melyik fantasy lény a kedvenced? Miért? 
-Az angyalok a kedvenc fantasy lényeim,azért mert amikor rajzokon,képeken ábrázolják és persze szépen van kidolgozva megcsinálva,az Nekem csodálatosan tetszik,valamiért tetszik...Most is vettem nemrég egy X-men comic magazint(nagy gyengém)aminek a borítóján egy mutáns van,egy angyal és szeretném lerajzolni!Szóval az angyalok a kedvenceim.

10. Melyik karakterrel tudnád leginkább azonosítani magadat? Miért? 
-Leginkább egy férfi karakterrel tudnám azonosítani magam,méghozzá Gena Showalter Maddox-ával ugyanis róla érdemes tudni,hogy egy hangulathinta,amit az Ő első kötetében meg is jegyzett még Paris a társa,hogy egy hangulathinta,na már most Én is ilyen vagyok,mikor van éppen jó kedvem,vagy rossz.Bár az más kérdés hogy Én nőben... :DD

11. Melyik Disney mese volt a kedvenced?
-Van ÚRISTEN!!De még mennyire van kedvenc Disney rajzfilmem!!A Hercules a kedvencem,és kiskorom óta viszi a pálmát!!Már kívülről belülről fújom!!

Mivel igencsak hosszúra sikeredett és még kaptam másoktól is ilyen jelölést,így két részre bontanám ezt a blog bejegyzést!Amit ebben a blogbejegyzésben fölteszek 11 kérdést,és írok magamról 11 dolgot azt fogom írni a következő blogbejegyzésembe,és ugyanazokat az embereket jelölöm ki,csak a blogomon 2 részre bontom a bejegyzést!Most írnék magamról 11 dolgot,remélem tetszeni fog,és a végén megírom a 11 kérdést,amire majd Nektek kell válaszolni!

11 dolog rólam:
1.Mindenem a cirkusz,és az életem részévé szeretném tenni.Szeretnék egyszer egy cirkuszi társulatnál dolgozni,mint előadó,és mosolyt csalni mások arcára.
2.Imádom a Romanat, Júliát,azaz az újságosnál kapható kis romantikus újságokat. 
3.Szeretek fotózni és ezt a molyosok nagyon jól tudják :D (persze ha megkérnek,hogy ezt-meg ezt a képem ne publikáljam azt tiszteletben tartom),és szeretem ha rólam is szép fotók készülnek.
4.Szeretek vadidegenre csak úgy rámosolyogni,és nagyon örülök amikor látom,hogy viszonozza.
5.Elég nagy dumagyár vagyok,és imádok beszélni,mesélni egyszóval társalogni.
6.Szeretnék még 82 évet élni,ugyanis rólam érdemes tudni,hogy ha tehetném örök gyerek lennék,olyan 16-17 éves,de ha ár nem tehetem,akkor ki akarom használni és erre 100 év nekem tökéletesen elég :D
7.Nagyon szeretek enni,de lassan eszek,van hogy 1 óra amíg megeszek valamit.
8.Szeretem a mopszokat,és szó szerint üldözöm néha őket.Persze szeretem az állatokat,legyen az mókus,cápa bármi!Állatbarát vagyok.
9.Szeretek metron utazni,villamoson,héven csak úgy céltalanul.
10.Szeretem a 80-as 70-es évek magyar zenéjét,persze külföldi előadókat is.
11.Soha nem voltam normális....de ez tény :D Mindig egy életvidám embernek tartottam magam.

11 kérdés tőlem:
1.Kiskorodban volt-e valami mumus/vagy mesebeli lény amitől féltél?Esetleg úgy érezted ott lappang az ágy alatt?(nekem volt >.<)
2.A Moly-ra hogy találtál rá?Véletlen vagy valaki ajánlotta Neked?
3.Mi volt az ami elindított a blogírás útján?
4.Szeretsz zenét hallgatni olvasás mellett?
5.Olvastál-e valaha romantikus regényt,és ha igen hogy tetszett?Ha nem,miért nem tetszett?
6.Van olyan könyved,ami magyarul is megvan és idegen nyelven is?(nekem pl.:Gena Showalter:Éjsötét vágyak magyarul és angolul is megvan,így értem)
7.Melyiket szereted jobban,a kemény kötésű könyveket,vagy a puha kötésűeket?
8.Ha bemész egy könyvesboltba hogy szoktad elkezdeni a könyv vadászatot?Csak úgy elkezdesz sétálni,és éppen amit meglátsz,vagy céllal mész?
9.Hiszel-e a mesék erejében,és abban hogy a valóságban is vannak használható mondanivalói?
10.Van kedvenc magyar íród?Ha igen mesélj róla,ha nem azt is miért nincs.
11.Ajánlj nekem egy könyvet,amit úgy érzel megosztanál velem is szívesen.







2012. július 11., szerda

                                     Nalini Singh:Vonzódás

                                       Egy világ-két faj-állandó küzdelme

Nalini Shingh:Vonzódás a magyar kiadás borítója

   Egyszerűen imádtam!Teljesen magával ragadott és felüdített,csak úgy faltam-faltam magamba az oldalakat,és sorokat,mint az alakváltók Tamsyn finomságait.A történet a szépirodalmi kategóriába tartozó Büszkeség és balítélet után kicsit szokatlan volt,no meg hogy alakváltókról,és mentálokról szólt,az egyik percben még a XX.századi Angliában vagyok a következőben meg 2079-ben...nagyon izgi volt :D !A történet nagyon tetszett,és ez volt az első könyvem Nalini Singh-től amit olvastam,és teljesen megnyert magának,és szívesen is írok,és beszélek róla!



Az írónő Nalini Singh



                                                                          




Fülszöveg:Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselőre, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell. Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és falkája iránti szeretet vezérli. A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők között. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait.

   A történet nagyon tetszett,már az elejétől fogva,és a bevezető,és epilógus is nagy tetszett.Az elején amikor elkezdtem olvasni egy kedvenc filmem ugrott be egyből az Equilibrium-Gyilkos nyugalom,amiben Christian Bale játsza a főszerepet.Azért ez a film,mert mint a címben is olvastátok gyilkos nyugalom,ami tökéletesen illik a mentálokra az Ő világukra és rendszerűkre...tényleg pontosan igaz rá,de itt egy video,megmutatom:


   Sascha Duncan már az első pillanatban megtetszett,és végig izgultam érte,nagyon tetszett,ahogy kibontakozott,valahogy kicsit magamra ismertem benne,mert Ő is legbelül egy kibontakozásra váró személyiség,akinek szüksége van egy párra,a szeretetre.Én is így érzem magam,mióta a párommal együtt vagyunk,és kicsit magunkra ismertem ebben a Sascha-Lucas kapcsolatban.Sajnáltam hogy ilyen szürke világban nevelkedett,és Singh ezt a gyötrődést,a mondatokkal nagyon jól érzékeltette.Tényleg elhittem,hogy egy mentál gépies és nincsenek érzései.Látszott hogy a szöveg,és történet forró,de a mentálok mondatai,részei gépiesek,és ez az író tehetségét dicséri!A párja Lucas Hunter na az egy igaz rossz macska,de nagyon megszerettem,bár itt hozzáteszem,nem Ő tetszett meg a legjobban hanem Dorian...komolyan Én most vonzom a lelkileg-testileg megnyomorított,mégis uuhhh de vonzó pasikat(van barátom,itt a könyvek férfi hőseire gondolok :D )?Lucas-ról tényleg elhittem,hogy egy nyers velejéig uralkodó alfahím,bár persze előbb utóbb Sascha jól fenéken billentette,hogy Neki nem lehet csak úgy parancsolgatni!
Lucas Hunter ahogy Én elképzelem :)

   A falka teljesen belopta magát a szívembe minden egyes tagjával,ahogy összetartanak,ahogy kimutatják gesztusokkal a szeretetüket,valahogy ez néhány barátomhoz fűződő kapcsomat juttatja eszembe....ezért is lett számomra olyan kedves a könyv.Az őrszemek mind megtetszettek,és van egy olyan érzésem-bár nem tudok sokat erről a sorozatról-hogy mindegyik őrszem majd kap,egy külön könyvet,amit nagyon várok ám!Az őrszemek mindegyike megnyerő volt,és a nevek is,no meg a falkanevek!DarkRiver volt Lucas falkájának a neve,szerintem nagyon jól hangzik és pontosan illenek is rájuk!A farkasok falkájának a neve SnowDancer ami szintén nagyon jól hangzik,és ezek csak még frappánsabbá tette és persze a farkasokat is meg lehetett szeretni,még ha az elején kicsit csípősek is voltak.

A könyv eredeti címe:Slave to Sensation
   A Lucas-Sascha között húzódó perzselő szerelmi szál annak ellenére,hogy a végén milyen keserves,és perszelő volt szerintem nagyon jó volt,bár lehet mások soknak tartották volna,Én mégis jónak éreztem.Minden alakváltóról írt az írónő és ez tetszett,és sok érzelem volt benne,leszámítva az elején amikor inkább úgy mondanám a mentálok hűvösségét mutatta be.Szerintem borzalmas lehet egy ilyen világban élni,és a mentálok-is elnézést egyéni véleményem-borzalmasak!Érzések nélkül élni,úgy hogy ilyen igazságtalanságok vannak!Azzal,hogy a Mentál Tanács így elnyomott mindent pont azzal,süllyedt el a mentál társadalom,mert nem oldódott meg semmi,viszont a pökhendiség nőtt,és ettől nem látták a lényeget.Mivel Én egy roppant hangulathinta természetű,ámbár azért sokszor nyugodt ember vagyok inkább volnék szerintem egy ízig-vérig alakváltó!Ha már így elmeséltem,akkor észrevettük biztos a kontrasztot hogy milyen egy érzelmekkel,szeretettel teli világ és egy sivár kopaszság,szerintem ez roppant jó,a fő szál mellett ami a történetet mozgatja.A fülszövegben elárulta,hogy gyilkosság miatt nyomoznak az alakváltók és azt hittem ezt nyíltan teszik a mentálokkal közösen....akkor persze csak ez alapján ítéltem,de így még izgalmasabb volt.A mentálháló pedig egy kicsit a Mátrix-ot jutatta eszembe,nagyon mókás volt,de így legalább olvasás közben olyan volt mintha egyben egy mozit is néznék,mert el tudtam képzelni persze,azért a saját egyéni gondolataimmal fűszerezve!

   Igazából nem lepett meg a gyilkos kiléte,Enrique Santano tanácsnok,erre szerintem rá lehetett jönni,viszont Sascha anyja Nikita nagyon dühbe gurított...persze nem is hibáztathatom,az Elcsendesedés ezt művelte vele,Sascha is csak azért lett más mert kardinális P-mentál.Tényleg roppant izgalmas és szövevényes történet,és sajnálom,hogy nincs meg a folytatása,pedig nagyon sok pozitívat,és még pikánsabb izgalmat ígérhet a Látomás,no meg a nemrég megjelent Borzongás!

A Vonzódás folytatás,a Látomás
 Ide hoztam egy kis pluszt a könyv fülszövegét,ami csak egy kis ízelítő a következő finomságból!

Fülszöveg:Az Elcsendesedés ridegségében élő Faith NightStar képessége még a mentálok között is különleges: a lány a jövőbe lát. De amilyen értékes a tehetsége, olyan sérülékeny az elméje. Sötét víziók gyötrik, vért és halált lát - és valami még fenyegetőbb dolgot: érzéki gyönyört. Márpedig őt a legkisebb érzelem is az őrületbe taszíthatja. Vaughn D Angelo a DarkRiver alakváltó falka tagja. Vadabb a többi falkatársánál, jaguár énje uralkodik rajta. A benne lakó macska pedig Faith-t szemelte ki prédájának, még akkor is, ha a vonzalma megölheti a lányt. Faith képességeit sok mentál a saját céljára akarja kihasználni. Ehhez irányítaniuk kell őt, és minden áron távol kell tartaniuk Vaughntól.

Tényleg sok izgalmat,és pikáns részt várhatunk a folytatásban is,remélem ezzel is sikerült kicsit felcsigázni benneteket,és jó olvasást a Vonzódáshoz-aki még nem olvasta volna!


Kiadó:EGMONT-HUNGARY KFT.
Ára:3.999Ft



2012. július 3., kedd

                        Jane Austen:Büszkeség és balítélet

A könyv borítója
   Hihetetlen mennyire beleszerettem ebbe a könyvbe!!Idén volt kötelező olvasmány melyet év közben kellett volna elolvasnom...de Én egy kicsivel később olvastam.Eddig szépirodalmi könyvekkel nagyon keveset ismerkedtem,bár az utóbbi időben egyre jobban kezdek beleszerelmesedni a kötelező olvasmányokba,mert tényleg jók!A következő könyv amit kiszemeltem magamnak Stendhal:Vörös és fekete,a tanárnő is sok jót mondott arról is,hát nosza nekifutok akkor!!Viszont utánanéztem és pár szót szeretnék most írni Jane Austen-ról ha már olyan nagy benyomást tett Rám!
Darcy és Elizabeth a 2005-ös változatból


Jane Austen
   Jane Austen(1776.december 16.-1817.július 18.-ig)angol regényírónő.Főszereplői,most már saját tapasztalatomon mondhatom inteligens,erkölcsileg erős hősnök(pl.:Elizabet  Bennet)akik ellentétben állnak,és kimagaslanak környezetük szürkeségéből,és felszínességéből.Nyolcan voltak testvérek,Ő volt a hetedik.Családja és háttere mozdította arra,hogy írjon,és ezt a kort használta fel regényeiben.Életében volt titokzatos szerelmi részek,bár férjhez soha nem ment,eljegyezték ugyan,de azt később fel is bontatták!Jane Austen visszavonult életet élt,ugyanis akkoriban nem tudták megállapítani,de súlyos beteg volt Addison-kórban szenvedett.A winchesteri székesegyházban temették el 1817. július 24-én.

Fülszöveg: Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes és lehetőleg rangos férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit... Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk.

Az Ulpius-ház féle kiadás
   Jane Austen valóban máig magával ragadó történetét volt szerencsém most olvasni,és olyan hihetetlen mértékben megtetszett,hogy csak jót tudok róla nyilatkozni!Bár eddig is mindig érzéseimhez hűen,mégsem túlzóan mondom csak jó véleményt alkottam a könyvekről.Irodalom órán ismerkedtem meg a történettel,és nagyon tetszik,bátran ajánlom minden korosztálybeli társamnak,sőt szinte bárkinek,mert tényleg mesés.Igazából odavagyok a történelmi romantikus regényekért,és ez pontosan ezt adta vissza!Számos kiadást élt meg Jane Austen eme könyve,évben-kiadóban.Kiadta már az Europa Könyvkiadó,Könyvmolyképző,az Ulpius-ház,bár ez persze lényegtelen az élvezet viszont annál jobb!Most ki is fejteném véleményem.

   A történet egész olvasás alatt végtelenül tetszett,mivel szeretem a régebbi korokban játszódó regényeket.A szereplőgárda is hihetetlenül színes volt,és sok,de mégis kevés.Most is volt(ak) olyan személyek akik jobban kiemelkedtek,de a kedvencem természetesen-szerintem sokan mások is így vannak ezzel-Mr.Darcy na Ő az a típus akitől megolvad a fagyi a kezemben -20 fokban is,bár ez lehet annak volt az oka,hogy arcot is köthettem a történethez,ugyanis a könyv felénél jártam mikor a 2005-ös filmváltozatba belepillantottam,és amikor abban megláttam Mr.Darcy-t oh mondom csak ezt neee!!Bár persze eddig sem okozott,ha arcot kellett kötni a szereplőkhöz,csak film után már "könnyebb" avagy nehezebb.Szóval kedvenc szereplők is megvolna most jöhet a történet,ami már az elején megtetszett.Mindig is kíváncsi voltam erre a világra,de ugyanakkor roppant bosszantó ez a felszínes semmitmondó a sok bál,és fecsegés...Ahányszor Én beleképzelném magam ebbe a szerepkörbe,mindig egy hideg,mégis szókimondó hölgynek képzelem magam,amolyan Darcy csak nőben :D Ez a sok bál,és felszínes csevegés meglepett,de persze akkoriban ez volt a szokás.Mr.Bingley és Jane szerelme nagyon meghatott,és roppant érdekes volt,ahogy persze Elizabeth és Darcy-é is,persze leginkább még ha nem is vettük észre mind,erről szólt a történet,hogyan alakult változott Lizzy érzései és lett belőle szerelem.Nekem Ők a legszimpatikusabbak.A többi Bennet lány...hááát igencsak érdekesek,Mary,Kitty és Lydia,aki persze később sok fejtörést okoz Wickham-mel egyetemben.A csavar,és a homály felfedése nagyon tetszett,pont ez volt az amit szerettem volna!!Amit viszont ki nem állhattam,az a kedves Mr.Collins és Lady Catherine!!Na tőlük teljesen dühbe gurultam,és miközben olvastam magamban morogtam és teljesen felháborodtam,hogy lehetnek ilyen ostobák,és képmutatóak,és sokszor még amúgy "vissza is szóltam"!!Sebaj végül Lady Catherine mérgelődhetett és sülhetett,hogy nem vált be fenyegetőzése 1-0 Nekünk!!Collins...vele legalább nem találkozunk többé.Amint a fülszöveg is írja szerelem és félreértések kalsszikus meséje,pontosan így van,és ezt leginkább,mint korábban írtam Lizzy érzésein keresztül láttam Én,legalábbis.Úgy érzem ezt még több alkalommal fogom elővenni,de persze remélem Jane Austen más könyveit is megszívlelhetem!




   A könyvnek 2 megfilmesített változata van,az egyiket 1995-ben készítették melyben Fitzwilliam Darcy-t Colin Firth,Ellizabeth Bennet-et Jennifer Ehle játsza,ezt a verziót ugyan nem láttam,de nagyon nagy örömmel nézném meg.A másik amelyikből egy töredéket láttam az a 2005-ös változat melyben Elizabeth-et Keira Knightley,és Darcy-t Matthew MacFadyen játsza.A filmekről a szereplőgárdákról itt megoszlanak a vélemények,bár mindenki azt mondja,hogy az 1995-ös változat sokkal jobb,lehet Én ebbe tapasztalatlanul is,de vitába szállok,Nekem a 2005-ös is nagyon tetszik!!
A 2005-ös film DVD borítója
A 2005-ös változat Darcy és Lizzy párosa

Az 1995-ös változatból Elizabeth Bennet,és Mr.Darcy


Tényleg csak ajánlani tudom,és remélem hogy meghoztam a kedvet egy kis szépirodalomhoz,mert Én biztos ezentúl sokkal pozitívabban állok hozzájuk,és ezentúl igyekszem minél többet elolvasni!

2012. június 3., vasárnap

                             Angeli Marina:Angyalkönny

Angeli Marina:Angyalkönny

 

Egyszerűen hihetetlen volt,és most azt mondom simán fölvenné külföldön is a versenyt a többi író könyvével!!

Az írónőről egy kép














 Tegnap fejeztem be Marina könyvét,miközben a vonaton utaztam le a barátomhoz Kecskemétre.Amit rögest az követett,hogy felhívtam az írónőt,és majdnemhogy letámadtam:-Mikor jelenik meg a 3. könyv?mire a válasz az volt,még csak most írom,oh mondom ne már :D !Tényleg nagyon tetszett,és remélem a 3. könyvet hamarosan olvashatom,mert annyi kérdés maradt számomra,és már furdal a kíváncsiság,mi lesz hőseinkkel!

A bemutatón

 Marina Angyalkönny című könyve tavaly november 3.-án lett bemutatva,amin volt szerencsém,mint előadó föllépni,és azóta is roppant hálás vagyok az írónőnek,és köszönöm ezt a megtiszteltetést!A bemutató Budán volt a Szent George hotelban,ami egy roppant elegáns,és szép hotel volt!Sokan jelen voltak,és akkor kicsit zavarban is voltam,persze az írónőn sokkal nagyobb nyomás lehetett.A bemutató úgy érzem remekül sikerült,és remélem a 3. könyv bemutatóján is ott lehetek!Íme a video ami a bemutatón készült,fogadjátok szeretettel:
A nagy sikerű Vérkönny folytatása
Fülszöveg:Iris, az angyal és Konstantin, a vámpír újra elkápráztat minket misztikus, romantikus és nem mindennapi kalandjaival. Időutazásaik közepette bepillanthatunk az ókori Egyiptom varázslatos világába, megismerhetjük szokásaikat és mitológiájuk legfőbb szereplőit: Oziriszt, az alvilág fejedelmét, valamint hű szolgáját, a kutyafejű Anubiszt.
Vándorlásaik során főhőseink ismét összeütközésbe kerülnek Rufusszal, a gonosz vámpírfejedelemmel, aki ezúttal a Romanov-dinasztia vérivó sarjait igézi meg sátáni hatalmával.
Iris hogy szeretteit megmentse a végveszélytől, beveti bámulatos képességeit, harcba száll az ördögi erőkkel, hogy újabb és újabb lelkeket mentsen meg, kitárva előttük a mennyország kapuit.
A könyv a nagy sikerű Vérkönny című regény folytatása.


A könyv helyszíneiből egy,Egyiptom
Ozirisz
  Mikor elkezdtem a második könyvet olvasni nagyon ledöbbentem az első fejezet után,ugyanis nem értettem mit "keresünk" Egyiptomban,és hogy kerültünk oda?Tényleg érdekes volt,és már az elején csavarral kezd a történet,nagyon érdekes volt,és lebilincselő,de ami már az első kötetben is megfogott,hogy roppant jó időutazó,és romantikus történet ez.Ami mégis megfogott,hogy a történelmi személyek,mint az első kötetben pl.:Marie Antoinette,itt a második kötetben Ozirisz,Anubisz(Egyiptomi istenek)mint közvetlen személyei társalognak a főszereplőkkel!Ez nagyon megtetszett Nekem!!Aztán persze minden kérdésemre választ kaptam,és megismerkedhettünk Venoferrel Széth fiával,és most sem okoztam csalódást teljesen odavagyok érte,még akkor is ha gonosz főszereplő,viszont úgy sajnáltam,hogy amilyen hirtelen jött,olyan hirtelen el is távozott!Lámia és Oliver összeházasodott,aminek különösen örültem.Aztán Nebehut-tal is megismerkedhettünk,a gonosz szellemmel is.Aztán mikor az Egyiptomi kalandon túl lettünk,ismét visszatértünk a jelenbe,és itt még több kesze-kuszaság várt ránk!Oliver azzal a feltétellel kapta vissza a bűvös gyűrűt az Idő Spirálját,ha feláldozza halhatatlanságát,ami meg is történt!Innentől egy macska egér játék veszi kezdetét,és Oliver eltűnése az indítója,aki után fut és keresi mindenki.

Avenar,ahogy Én képzelem el *.*
   Avenarhoz utazik Iris egyből,akit súlyos betegség támadott meg veszettség!Persze hozzáteszem Avenar iránti szerelmem nem halványult,és örültem,hogy újra olvashatok Róla,mégis szívszorító volt,a szenvedéseit olvasni!Aztán persze meggyógyult,és remélem a 3.könyvben felbukkan ismét!Belzebub is hatalmas öröm volt szívemnek,és erre a bemutatón is felfigyeltem,Marina mondta nem szerette volna az ördögöt bemutatni abban a megszokott formában,és ez sikerült is Neki.Belzebub-ról egy teljesen új pozitívabb kép alakult ki,és ez nagyon jó volt!!

Oroszországban
   Malcolm MacAlister-rel ezután ismerkedhetünk meg,a boszorkány-vámpír nyomozóval,akit nagyon megszerettem.Aztán mikor Konstantin,Malcom,Iris végre jó úton haladnak,a kutatásban Oliver után,Irisnek egyedül kell továbbmennie,Rufus ármánykodása miatt.Ekkor már Oroszországban játszódik a történet.Hatalmas harcok folytak,perszelő viták,és forrongó düh!Rufus ismét feltűnik,és sikerült behálóznia teremtményeit és Iris szívét ezzel majdnem sikerült is összetörnie.Iris sokat harcolt,és végül persze ez meghozta gyümölcsét.Ekkor ismerkedhetünk meg Igor herceggel,és hugával Irinával,akiket azonnal a szívembe is zártam!Tényleg lebilincselő,ahogy Marlene és Iris együtt megmentik Konstantint,és Olivert,ekkor veszítjük el Malcolmot,de egyúttal rengeteg titkot tudunk meg,az Árnyak könyvéről,és az erátok származásáról,ami egy Nuada nevű fiatal kelta harcoshoz vezethető vissza!

   Végül Iris győz és minden jobbra fordul,az erátok elpusztulnak hála Nuada szellemének,Rufust a Szenátus elé állítják,de van egy olyan érzésem a 3. könyvben még hallhatunk Róla.Hatalmas veszteség volt viszont Malcolm halála.A történet Iris és Nuada pillanatával,ér véget,ami szívet tépő volt,és remélem a 3. könyvben ismét felbukkan majd,no meg persze Avenar is!
                                                                Interjú az írónővel :)

Dedikált saját példányom
Tényleg lebilincselő,és számomra hihetetlen jó könyv volt,mind az első,mind a második és csak ajánlani tudom!

2012. május 23., szerda

                             Szűnni nem akaró tapsvihar...

"Egy állandó diadal..."
                                                     "Szűnni nem akaró tapsvihar tombol,ha az előadásnak vége...."

   Ebben a néhány gondolatban talán elmondtam,mit éreznek azok akik láthatják egyszer ezt a csodát!Úgy gondolom,ahhoz hogy egy kívülálló megértse,látnia kell,mert egy olyan emlékkel gazdagodik amit soha nem felejt el,és furcsa módon-bár gondolom ezt mindenki így érezte-feltöltődik energiával,és azt az örömöt,boldogságot amit az előadás után érez,még magával viszi,és jó darabig hajtja.Nos talán ennyi bevezető elég is...most pedig megosztom veletek,élményem,ugyanis ez nem tűr hallgatást,és halasztást!

             "Alegría
              Come un lampo di vita
              Alegría
              Come un pazzo gridar
              Alegría
              Del delittuoso grido
              Bella ruggente pena,seren
              Come la rabbia di amar
              Alegría
              Come un assalto di gioia.."








  Mint tudjátok a cirkusz világa vonz engem már gyerekkorom óta,a torna,a tánc,a zsonglőrködés az életem része.Így a Cirque du Soleil is-amit minden ebben a világban mozgó ember ismer.Nekem egy barátnőm mesélt róla még régen,akit Alexandrának hívnak,akkor még félvállról vettem,amit mondott,és soha nem hittem volna,hogy egyszer olyan tüzet,és vágyat ébreszt bennem ez a színpad,hogy ezért véres sebeket szerezve edzek.Miután jobban megismerkedtem ezzel a Cirque du Soleil-el egyre jobban elkezdett bennem mozogni a vágy,ezt akarom Én is!Aztán szépen lassan,egyre tudatosabban láttam,és nem egyedül voltam ezzel az álommal.Megismerkedtem Berdo Emmával,aki szintén zsonglőrködik és tornázik,így jött hát,az elhatározásunk,és fogadalmunk:-Egyszer mi is a Cirque du Soleil színpadán fogunk játszani!!

Lenyűgöző,hajlékonyság és összhang
   Az a szerencse ért minket,hogy karácsonyra a szüleinktől kaptunk egy jegyet a Cirque du Soleil-Alegría majusi előadására,mit is mondjak...majd kiugrottam a bőrömből!!Már amikor októberben megláttam az újságban az első cikket,sikítottam és ugráltam örömömben!!Aztán olyan novembertájt meg is vettük a jegyet és volt amikor olmos lassúságga teltek a napok,de amikor elérkezett a reggel Emma első kérdése az volt:-Ma biztos május 20.-a van?(ugyanis Nálam aludt :) .
   A Cirque du Soleil persze nem először fordul meg Budapesten,2 éve ugyanitt lépett fel a Saltimbanco című előadásával,ami szintén hatalmas sikert aratott!Persze remélem,hogy még máskor is jönnek és más hihetetlen produkcióikkal is elkápráztatnak minket!



  Igazán felemelő volt,ennek a csodának a részese lenni(Én ugyanis úgy gondolom,a közönség legalább annyira része,még ha nem is úgy,hogy a produkcióban,de része az előadásnak) és látni,no meg persze hozzáteszem nem kis tűz lobogott bennem és Emmában,amikor az előadásra mentünk,de ez az előadást megelőző napok hatása is volt(amit a cikk végén majd megosztok Veletek).Amikor odaértünk gyakoroltunk,és beszélgettünk,majd kerestünk egy hűs árnyékos helyet.Egy órával a műsor kezdete előtt nyitották ki a kapukat,és elsőként léptünk be,a Budapest Papp László Sportarénába,ahol már rengeteg ember várta,hogy bemehessen!Fantasztikus volt azzal a tudattal,hogy hamarosan egy álom válik valóra,amire már annyi hosszú ideje vártunk!Az idő olyan lassan telt,és hihetetlen volt,ott ülni és a színpadot nézni-amiről remélem hogy egyszer,Én is ott játszhatok!Mikor végre elkezdődött az előadás,már javában forrt a vérem,és tűkön ültem,de megérte.
Bohócok















    Bóhocokkal indult a műsor amint a közönség tagjai közt vitték a mókát és nevetést,felemelő volt.Voltak akrobaták,trapézartisták,akik mind lenyűgöztek hihetetlen tudásukkal,ahogy mutatványaikban eggyesült az erő,és hajlákonyság.Azok a tapsviharok,és füttyök...és Én sem voltam rest ujjongtam,és vörösre tapsoltam a kezem!Bevallom őszintén,előítélettel viseltetek a bohócok iránt,nem tudom miért,no meg a gólyalábasok iránt...talán gyerekkoromból fakadóan,de most mégis olyan önfeledten nevettem a bohócokon,és könnyeztem örömömben.De a levegőben éreztem mindenki felszabadultan nevetett!Aztán elérkeztünk kedvenc részemhez,a tornász lányhoz,aki szallaggal,és hulla-hoop karika tudásával nyűgözött le minket,íme a video:


   Aztán volt egy 20 perces szünet,melyben vettem egy kis perecet,és teát,aztán Emmához is odamentem,és beszélgettünk egy kicsit,majd amikor a függöny újra felgördült,ismét elámultam,és újfent magával ragadott.Az ugróasztal akrobaták,és trapézartisták...hihetetlen volt.Voltak még tűzzsonglőrök és ámultam bámultam,valamint a Cirque du Soleilről érdemes tudni,élő zenét adnak,nem felvételről játszanak,ott énekelnek,és ez is magával ragadott.
Fegyelem és kitartás



A jelmezek sem voltak mindennapiak,mint ruhaipari iskolába járó diák,ezt is figyelemmel követtem,és elkápráztatott,az a sok pazar ruha,persze sok cikket olvastam,és riportot néztem meg ahhoz,hogy tudjam mi munka egy olyat elkészíteni!Egy darab ruha elkészítése akár 200 órát is igénybe vehet,a maszkokat,személyre szabottan készítik mindenkinek!

   Tényleg lebilincselő volt,és olyan gyorsan repült,az idő,hogy míg az előadás előtt ólmos lassúsággal vánszorogtak a percek,aztán az előadás kezdete után hirtelen vége is lett,de amikor a végén felcsendült az Alegría könnyekben törtem ki.Nagyon jó volt,élőben is látni,és remélem még jönnek Magyarországra,mert Én biztos ki nem hagyom!!

Bámulatos jelmezeikkel is elkápráztatnak minket




   Nos mint ígértem,beszámolok a Cirque du Soleil előadást megelőző napokról is,fogadjátok szeretettel.Pénteken Emmával sikola után kimentünk a Margit-szigetre,hogy gyakoroljunk,és persze már előre készültünk az előadásra!Amikor estefelé mentünk haza Emma szeretett volna venni vattacukrot.Amikor ott álltunk az eladó férfi előtt megkérdezte a kezemben tartott hosszú tüzes botra:-Ez evező? Mondjuk nem,ez tüzes bot.Aztán még rákérdezett a hulla-hoop karikákra is,és végül megkért,tartsunk neki bemutatót...mondtuk rendben tarthatunk,és akkor elkezdtünk játszani.Varázslatos volt,annyi ember előtt-között játszani,diabolóztunk,hulla-hoop karikáztunk,Emma játszott tüzesbottal.Aztán a produkció végén odamentünk az vattacukroshoz,és kérdeztük mennyi lesz,mire azt mondta minden pénzt megért ez Neki,és ingyen odaadta :D Életünk első artistás keresete(Nekem nem,mert Én már kerestem vele,csak akkor pénzt :D ).És hazafelé élvezettel majszoltuk a nagy epres vattacukrot,és örültünk,hogy megdolgoztunk érte :D


   Aztán a másik jó élmény,szombaton ért minket amikor Emmával kimentünk a Városligetbe,és Viki is csatlakozott hozzánk és egy fergetegeset gyakoroltunk!!Isteni érzés volt,így hárman együtt tornázni,és mint mindig most is megálltak,néztek,és kérdezték:-Ezt hogy csináljuk? Tényleg jó volt,és még az idő is kedvezett nekünk,ebben a három napban!Tényleg ennél szebb hétvégét nem is kívánhattam volna,legjobb barátnőim társaságában,egy jót gyakoroltam,és utána a Cirque du Soleil varázsa is magával ragadott.Ezek azok a pillanatok az életemben amikor feloldódom,és önfeledten nevethetek!Nekem ez az életem,és olyan erőt ad ez Nekem a hétköznapokban,ami nem huny ki bármi történjen!!Persze ahhoz hogy egy kívülálló megértse,látnia kell!!